Testvérek

Lead.jpg

Sophie és Lucy testvérek, a kreatív iparágban dolgoznak és mindent megosztanak egymással. Amikor Sophie részt vett egy Alphán, a lányok élete új irányt vett. Sokkal nagyobb hatása volt  a kurzusnak az életükre, mint képzelték volna. 

 

Sophie

Mi nem egy keresztény családba születtünk bele, de miután anyukánk részt vett egy Alphán, teljesen megváltozott. Korábban nagyon stresszes és ideges természetű volt, de az Alpha után szeretetteljessé és türelmessé vált – ami egy csodálatos változás.

Az egyetemi tanulmányaim harmadik évében éppen megpróbáltam kigyógyulni a hosszú évek óta tartó bulimiából. Akkor még nem gyógyultam meg teljesen, így nagyon boldogtalan voltam, bár ennek akkoriban nem voltam teljesen tudatában.

Találkoztam egy Amanda nevű lánnyal, aki mindig kedves és szeretetre méltó volt, akinek a személyisége egyszerűen magához vonzott. Amikor kiderült számomra, hogy ő keresztény, megemlítettem neki, hogy érdekel az Alpha, így meghívott az saját gyülekezetébe.

A részvétel az Alphán először nagy kihívás volt a számomra, mert a kiscsoportos beszélgetést nehéznek találtam, soha nem szerettem önmagamról beszélni. Néhány hét múlva rájöttem, hogy valami egészen csodálatos dolgot tanulok – soha nem éreztem magamat annyira teljesnek, mint az egyik ilyen Alpha estén.

inline 1.jpg

"Soha nem éreztem magam olyan teljesnek, mint az egyik ilyen Alpha estén."

 

Az Alpha hétvégén valaki az ismeret beszédének szavait szólta a számomra. Beszéltek a fizikai fájdalmamról és a problémákról, amiket a testemben hordoztam. Azt mondták, hogy Isten engem arra akart használni, hogy mások számára ajtókat nyissak meg Isten felé. Le voltam nyűgözve, mert úgy éreztem, mint aki megnyerte a lottó főnyereményt! Emlékszem, hogy felhívtam az anyukámat, és azt mondtam neki: „Ez (a hit) valóságos, ez (a hit) valóságos!”

A következő év elég zűrzavaros volt. Abban az időben épp egy rossz kapcsolatban éltem, a barátom pedig gyűlölte még a gondolatát is, hogy kereszténnyé váltam. A párom nagyon bizonytalan és féltékeny lett, mert már nem ő volt az istenem. A Vogue divatmagazinnál dolgoztam, kívülről az életem csodálatosnak tűnt, de még mindig a bulimiával küzdöttem, és teljesen lestrapált voltam. Nem voltam elégedett az életemmel, de annyira megszoktam már ezt az érzést, hogy egy idő után már azt hittem, hogy ez a normális.

Emlékszem, hogy Katie barátnőmnek egy nap egy kávézóban sírtam arról, hogy kész, ennyi volt, feladom. Nem éreztem magam elég jónak ahhoz, hogy kereszténnyé válhassak. Túl fáradtnak éreztem magam az imádkozáshoz, és egyszerűen képtelen voltam olvasni a Bibliámat.

Katie viszont ezt mondta: - Sophie, semmit sem kell tenned, mert már meg vagy mentve, ez elvégeztetett. A hitet nem tudod kiérdemelni – ez a szeretet! Ezek a mondatok mindent megváltoztattak bennem. Hirtelen ráeszméltem, hogy már megtapasztaltam Isten szeretetét, és így már nem kell tovább szenvednem!

Kiléptem a munkahelyemről, és egy gyülekezetbe járó üzleti partnerrel elindítottam a saját ékszerkereskedői cégemet. Rengeteg pénzt kerestünk, mert a világon sok helyre szállítottunk ékszereket – úgy gondoltuk, hogy átvesszük a világ ékszerpiacának irányítását.

De a világgazdasági válság nagyon keményen érintett bennünket, és jelenleg nem is dolgozom – de mindezt nem úgy élem meg, mint egy büntetést. Azt hiszem Isten rendezte ezt így, mert egészen mostanáig a munkám volt az identitásom. Amikor a Bibliában mindazokról az emberekről olvasok, akiknek az életüket Isten összetörte majd utána helyreállította, akkor pontosan úgy érzem magamat, hogy én is egy ilyen ’helyreállítási programban’ vagyok éppen benne. A helyzet kemény, de minden nap azt tanulom, hogy elégedett legyek még akkor is, ha éppen nem egy fényűző vagy izgalmas munkát végzek. 

A divat egy olyan iparág, ami nagyon sokat tud nyújtani a szegényeknek, de Istent teljesen figyelmen kívül hagyja. Nagyon szeretnék egy szociális vállalkozást létrehozni. Isten mindenkit egyedivé teremtett, és hihetetlen ajándékokat adott nekünk. Nagyszerű, hogy ezeket a képességeket használhatjuk.

 

Lucy

A családunk egy szoros, szenvedélyes és nagyon hangos közösség. Amikor az anyukám részt vett egy Alphán, akkor az igen erőteljes hatással volt a családi életre.

Sophie és én nagyon különböző személyiségek vagyunk. Amikor Sophie keresztény lett, láttam őt és Amandát, aki elvitte őt Alphára, és azt gondoltam: - Ők nagyon kedvesek-bájosak, és nagyon szeretnek csajos dolgokat csinálni. A kereszténység nekem egy tökéletes, virágokkal díszített dolognak tűnt csupán, amiben nem volt számomra hely.

Nem értettem meg a kereszténység lényegét, és Sophie-t állandóak kérdésekkel bombáztam. Egy nap azt mondta: „Olyan sok kérdésed van, miért nem veszel részt egy Alphán?” Megállapodtunk abban, hogy elmegyek, de magammal viszem a legateistább barátomat szövetségesként. Tudtam, hogy ennek a fiúnak olyan válaszai vannak, amit én nem tudtam világosan megfogalmazni, bár Alpha végére kifogyott belőlük. A válaszai semmilyen reményt vagy megnyugvást nem nyújtottak.

Egy vasárnap Sophie néhány barátjával elmentem a templomba, és a lányok egyike megkérdezte, hogy imádkozhatna-e értem. Ott álltam kissé zavarban, mert nem akartam, hogy imádkozzon értem, de addigra már éreztem, hogy Isten elkezdett beszélni hozzám. Isten az elmúlt néhány hónap alatt felfedte számomra, hogy mennyire szeretett engem.

Amikor a lány elkezdett imádkozni értem, azt mondtam magamban: „Meg akarlak ismerni, meg akarom tudni, hogy ki vagy Te”. A Szentlélek pedig egyszerűen odasuhant és betöltötte a szívemet. Bár alapból nagyon öntudatos vagyok, ezúttal nemigen törődtem azzal, mások mit csinálnak– teljesen körülvett Isten jelenléte. 

inline 2.jpg

"Teljesen körülvett Isten jelenléte."

 

Amikor Sophie más keresztény barátaival is találkoztam - olyanokkal, akik egyszerre voltak ’vadócok’ és keresztények - rájöttem, hogy Isten egyáltalán nem akarja azt, hogy feladjam a személyiségemet, hiszen engem úgy teremtett, hogy bátor és hangos legyek.

Isten megváltoztatta azt is, ahogyan a munkámra néztem. Miután odaadtam az életemet Jézusnak, bepánikoltam, mert azt gondoltam, hogy művészeti igazgatónak lenni a divat szakmában teljesen felszínes foglalatosság. Elkezdtem afrikai árvaházaknak írogatni, hogy egy missziós út-félét szervezzek. Senki nem válaszolt. Úgy tűnt, Isten azt akarta, hogy maradjak ott, ahol vagyok.

Folytattam a munkámat, fotózásokon dolgoztam. Amikor az emberek arról kérdeztek, hogy mit csinálok a hétvégén, mindig meglepődtek, amikor a gyülekezetről kezdtem el beszélni. Annyira szerelmes vagyok Jézusba, hogy teljesen természetesen beszélek azokról a dolgokról, amiket ő tett és jelenleg is tesz az életemben. Így rájöttem, hogy Isten pontosan oda helyezett az életben, ahol Ő látni akart engem; hogy megosszam az emberekkel a szeretetét. Az volt a célja, hogy világosságot hozzak egy olyan iparágba, ahol hatalmas sötétség van.

Ugyanakkor nagyon nehéz látnod az embereket magad körül, akik szenvednek, és nehéz terheket cipelnek. Egyszerűen csak azt akarod mondani nekik: WNem is tudod, hogy mennyire csodálatos vagy, és nem kell, hogy így élj!" Fantasztikus volt, amikor családunk két barátja részt vett egy Alphán, mert így az apukánk is felbátorodott és csatlakozott hozzájuk. Bár először szkeptikus volt a hallottakat illetően, de az idő elmúltával egyre könnyebbnek és kevésbé leterheltnek érezte magát. Sophie és én az Alphán keresztül találtuk meg Istent, és ez az egész családunkra hatással volt, ami egyszerűen hihetetlen.

Fotó: Bilal Mustafa

Az interjút készítette: Yosola Olorunshola 

Pin Goog